Szilimarin bevetésen – Az akció célja: kényszerbetegség kezelése

Ki ne emlékezne a 2000-es évek elején kiadott tévésorozat főszereplőjére, a flúgos nyomozóra, aki furcsa szokásai ellenére (vagy épp ezeknek köszönhetően) gombolyított fel számos bűntényt? Monk nyomozó küzdelmeit és fejlődését nyolc évadon keresztül követhette a nagyközönség. Sokak számára mindössze nevetségesnek tűnhettek Monk kényszeres tünetei és fóbiái, viszont mások a saját vagy a környezetükben élők viselkedésével fedezhettek fel hasonlóságot. És vajon mennyi nézőnek fordult meg a fejében, hogy az úriember kirívó szokásai mögött egy pszichiátriai betegség állhat?

Az obszcesszív-kompulzív zavart (OCD) vagy más néven a kényszerbetegséget ismétlődő, a mindennapi tevékenységet hátráltató szokások jellemzik, amelyeket nehéz elfojtani. A jelenlegi neurobiológiai elméletek szerint az ok nagy valószínűséggel az agy egy az evolúció során korán kialakult részének elégtelen szabályozása a felsőbb, agykérgi régiók (különösen a frontális lebenyek) által. Az OCD neuropszichiátriai zavar, amelyet olyan rögeszmék, mániák és/vagy kényszerek jellemeznek, amelyek aggasztók, időigényesek, vagy a beteget akadályozzák mindennapi tevékenységének folytatásában. A negyedik leggyakoribb pszichiátriai betegség, az emberek 1-3 %-a szenved tőle élete során. A kényszeres viselkedések közé tartozik például a trichotillománia, amely a haj folytonos tépkedését jelenti, vagy a patológiás körömrágás, amely során a beteg a köröm szabadon álló részén kívüli lágyszöveteket is rágcsálja. Ez a szokás gyakran alacsony önbecsüléshez, krónikus körömalatti fertőzésekhez és fogínyduzzanathoz vezet.

A kényszerbetegség terápiájában nagy szerepet játszanak az olyan szintetikus gyógyszerek, amelyek az agyi ingerületátvivő anyagok szintjét, felszabadulását és az idegsejtekbe történő visszavételét befolyásolják. Számos páciens azonban csekély reakciót mutat a jelenlegi kezelésekre, így új megoldások kidolgozására van szükség. Egy kutatás során az OCD-től és a hozzákapcsolódó zavaroktól szenvedő betegeket szilimarinnal kezeltek. A vegyületet a máriatövisből nyerik ki, és széleskörűen használják májbetegségek kezelésére. A szilimarin egy hat fő komponensből álló flavonolignán-komplex, melyek antioxidáns, gyulladásellenes tulajdonságokat mutatnak, és a dopaminműködést befolyásolhatja. A máriatövist rendszerint jól tolerálják a betegek, de mellékhatásként jelentkezhet enyhe hányinger, hasmenés vagy egyéb emésztési zavarok.

A továbbiakban a szakirodalomban fellelhető három olyan esetet mutatunk be, amelyek során OCD-ben szenvedő betegeket szilimarinnal kezeltek.

Az első esetben egy 18 éves nő a trichotillomániájának kezelésére érkezett egy amerikai-egyesültállamokbeli orvosi kutatócentrumba. A vizsgálat során kiderült, hogy korábban sosem volt kábítószerhasználó, nem volt elmebetegsége, mániás betegsége, OCD-je vagy szorongásos zavara. 14 évesen kezdte tépkedni a haját, és az elmúlt év során rosszabbodott a szokás. Bevallása szerint napi körülbelül 30-45 percet töltött a szemöldökének húzogatásával, és a szociális kapcsolatainak jelentős romlását élte meg emiatt. A trichotillomániáját közepes súlyosságúnak ítélték meg. Korábban négy hónapig járt terápiára, amely azonban csak csekély javulásra és egyetlenegy tünetmentes napra sem volt elég. A beteg máriatövissel való kezelésének kezdetekor semmilyen egyéb gyógyszert nem szedett. Napi kétszer 150 mg máriatövis kivonatot vett be. Elmondása alapján hat hét elteltével már négy egymást követő napon sem húzkodta a haját. Négy hónap múlva pedig szinte teljesen megszűnt a húzkodási kényszere (maximum 2-3 percet töltött a tevékenységgel heti egy-kétszer). 5 hónap kezelést követően a trichotillomániája már csak enyhe volt.

Egy, szintén kényszerbeteg fiatal nőnél a szennyeződésektől való megszállott félelem és mosási kényszer jelentkezett. A beteg arról számolt be, hogy a rögeszméi napi két órát vettek el az idejéből, a mosás illetve az elkerülő viselkedések (például néhány tárgyat nem érint meg) pedig átlagosan napi 90 percet igényeltek. A tünetei próbára tették a családi békét, és a férjétől is elszigetelődött. Közepes súlyosságúnak ítélték betegségét. Tünetei a máriatövis kezelés megkezdése előtt hatévvel jelentkeztek először és a szilimarint megelőzően korábban semmilyen kezelést sem kapott. A beteg számára kezdetben napi kétszer 150 mg máriatövist ajánlottak, de ő kétszer 300 mg-ot vett be. 8 héten át tartó kezelés után a tünetei jelentős mértékben javultak, mellékhatásokról pedig nem számolt be. A javulás a terápia következő 3 hónapjában tovább folytatódott.

A harmadik esetleírás, egy középkorú férfiről szól, aki patológiás körömrágástól szenvedett. Hét éves korától kezdődően naponta legalább két órán keresztül rágta a körmeit. Sosem próbálta megtartóztatni magát huzamosabb ideig. Ujjainak vizsgálata során kiderült, hogy a felhám piros és duzzadt, és olyan mértékben megváltozott, hogy a körömágy teljes felszíne károsodott. A beteg semmilyen egyéb pszichiátriai problémával nem rendelkezett és korábban nem is állt kezelés alatt a kóros körömrágás miatt. Két hétig tartó, napi 150 mg máriatövissel való kezelés után javulásról számolt be, négy hét múlva pedig megszűnt a kényszeres késztetése a körömrágásra. Jelentősen javult a körmök állapota is. Nem sokkal a javulás után a beteg abbahagyta a máriatövis fogyasztását, feltételezve, hogy nincs rá többé szüksége. Két héttel ezután azonban a körömrágási szokásai a kezelés előtti állapothoz tértek vissza. Négy hét szigorú terápia után ismét tünetmentes lett. Mellékhatásokról nem számolt be.

Akkor sikeres volt a bevetés?!

A máriatövis fő kémiai anyagairól való jelenlegi ismeretek alapján és a fenti esetek tükrében a kutatók három hipotézist is felállítottak.

Az oxidatív stressz összefüggésben van a neurodegeneratív folyamatokkal és számos pszichológiai zavarral, így például az OCD-vel. A máriatövis tartalomanyagai közül a legjelentősebb a szilimarin, amely szájon át történtő bevitel után gátolja a szabadgyökök, illetve az értágító hatású nitrogén-monoxid képződését.

Másodszor, a dopamin ingerületátvívő anyag szabályozó hatást mutat számos kognitív funkcióra, beleértve a memóriát és figyelmet. A dopamin-rendszer zavarai fontos szerepet játszanak az OCD és a hozzákapcsolódó viselkedések okainak feltérképezésében. Újabb kutatások alapján a szilimarin csökkentheti az agyban a prefrontális kérgi dopamin vesztést, így javítja a dopamin-hiánnyal kapcsolatba hozott funkcionális problémákat. A hipotézis szerint a prefrontális dopaminrendszer gyógyszeres befolyásolása a kényszeresen ismétlődő viselkedés központi tüneteit célozhatja meg, valószínűleg egy nagyobb mértékű felsőbb kontroll kialakításával a magatartás felett.

A harmadik elmélet szerint a szilimarin gátolja a dopamin lebontását monoaminooxidáz enzim gátló hatása révén, amely a frontális kéreg dopamin szintjének növekedéséhez, így a végrehajtó működések javulásához vezet.

A kutatás reményt ad arra, hogy az OCD és hozzá kapcsolódó viselkedési zavarok kezelésében a szilimarin hatásos anyagként alkalmazhatóvá válik, azonban további vizsgálatok szükségesek az eddigi megfigyelések alátámasztására, valamint a tényleges biológiai háttér feltérképezéséhez, a megfelelő dózis és kezelési időtartam megállapításához.

gyógyszerészhallgató
Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerésztudományi Kar, Farmakognóziai Intézet

9 cikk

Cimkék

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top