„Mák, az Év Gyógynövénye, 2017” pályázat középiskolásoknak

„Mák, az Év Gyógynövénye, 2017”

az MGYT Gyógynövény Szakosztály tudományos poszterpályázata 9-12. osztályos középiskolások számára

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya minden évben megválasztja az Év Gyógynövényét. A 2017-es Év Gyógynövénye, a mák (Papaver somniferum L.), az egyik legősibb, hazánkban is hagyományosan termesztett kultúrnövény, amelyet évezredek óta használnak élelmezési és gyógyászati célból egyaránt. Ebből az alkalomból a Szakosztály tudományos poszterpályázatot hirdet középiskolások számára. Pályázni olyan poszterrel lehet, amely bemutatja az idei Év Gyógynövényét, vagy valamilyen, a mákkal kapcsolatos szűkebb témát (pl. a hazai mákkutatás történetét, a mák gyógyászati vagy egyéb célú felhasználását, a mákkal kapcsolatos botanikai, mezőgazdasági ismereteket, a mák használatának kultúrtörténetét stb.) dolgoz fel. A pályázat célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a gyógynövények, azok alkalmazása, gyűjtése, termesztése, gyógyszeripari alkalmazása iránt, valamint felhívja a figyelmet a növényi eredetű gyógyszerhatóanyagok jelentőségére. Alkalmat kívánunk teremteni az iskolai közösségeknek arra, hogy témává váljon a gyógynövényekkel való gyógyítás és a Magyarországon honos gyógynövények ismerete. A diákok alkotásait a Gyógynövény Szakosztály vezetőségéből álló zsűri tartalmi és formai szempontok szerint alapján értékeli. Szándékunk az, hogy a fiatalok minél kreatívabb, ötletesebb és korosztályukhoz illeszkedő formában mutassák be az általuk választott témát.

Reméljük, hogy sok tanintézményt és tanulót elérünk a kezdeményezésünkkel. Az alkotások megtekinthetők lesznek az MGYT Gyógynövény Szakosztály facebook oldalán. A legjobb alkotásokat kinyomtatjuk és bemutatjuk a jövő évben megrendezendő Magyar Gyógynövény Konferencián. Bízunk benne, hogy kezdeményezésünk sikeres lesz, melyhez tisztelettel kérjük az együttműködésüket, segítségüket!

Részletes pályázati felhívás:

Cél:

A diákok gyógynövények iránti érdeklődésének felkeltése

A mák, mint gyógynövény megismertetése a fiatalokkal

Célcsoport:

9-12. osztályos diákok

Pályázók:

Egyéni pályázók és 2-3 fős csapatok

Időpontok, határidők:

A pályázat meghirdetése: 2017. szeptember 1.

Az alkotások beküldésének a határideje: 2017. november 20.

Értékelés, bírálat: 2017. december 10.

Díjazottak értesítése: 2017. december 18.

Eredményhirdetés:

2017. december 20.

A pályázat tartalma és benyújtásának formája

A pályamunkák szűkebb témáját nem határozzuk meg, lehetőséget kívánunk biztosítani az egyedi, kreatív megoldásoknak, fiatalos ötleteknek.

Egy pályázó csak egy pályamunkában vehet részt.

A poszterekkel kapcsolatos tartalmi és alaki követelmények a következők:

A posztereket Microsoft PowerPoint program segítségével ppt vagy pptx formátumban készítsék el. A poszter 90 cm x 120 cm méretű, álló tájolású dia.

Az elkészített posztert ppt vagy pptx formátumban és pdf formátumban, elektronikusan kell beküldeni (nyomtatott formában nem szükséges)!

A pályamunka fejléce az alábbi adatokat tartalmazza: pályamunka címe, szerzők neve, felkészítő tanár neve (ha van), iskola neve és pontos címe (irányítószám, város, utca, házszám), legalább egy e-mail cím. Hiányos fejléc esetén a pályamunka nem értékelhető!

Kötelező a poszteren a felhasznált irodalmi források (könyv, folyóiratcikk, weboldal) pontos, visszakereshető módon történő feltüntetése. Pl. könyv esetén: Simon T., Seregélyes T.: Növényismeret, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2012, 89-90. oldal; folyóiratcikk esetén: Rédei D.: Természetes eredetű gyógyszer-hatóanyagok és forrásaik. Galanthus nivalis – galantamin, Gyógyszerészet, 2016, 60. évf. 2. füzet 101-102. oldal; weboldal esetén: Kiss T.: A kellemes ízű bodza, http://www.gyogynovenylap.hu/a-kellemes-izu-bodza/ Javasoljuk, hogy a szövegben, illetve az ábrák címében számokkal jelöljék az idézett forrást.

A poszter tartalmazhat szöveget, képet, grafikont, táblázatot, képleteket, stb. A pályaművek értékelésének szempontjai: tudományos tartalom, szakmai szempontból megbízható források alkalmazása, a téma kidolgozottsága és nem utolsó sorban a poszter technikai megvalósítása, esztétikai értéke. A jó olvashatóság érdekében a javasolt legkisebb betűméret: 20 pt.

A letölthető mintaposzterek (poszter 1, és poszter 2) csupán a formai követelmények (méret, fejléc, források feltüntetése) bemutatására szolgálnak.

A szervezők és a pályázók közötti kapcsolattartás e-mailen keresztül történik. Ennek érdekében kérjük, hogy pályamunkát beküldők a pályamunka fejlécében legalább egy e-mail címet megadni szíveskedjenek. Ennek hiányában nincs lehetőségünk értesítést küldeni az eredményekről.

Benyújtás

Az alkotásokat elektronikus úton, ppt/pptx és pdf formátumban az alábbi címre kérjük elküldeni:

Dr. Tóth Barbara
evgyogynovenye@gmail.com

Nyeremények

A beérkezett munkák közül szakértő zsűri választja ki az első három díjazottat, akiknek nyereménye ajándékcsomag. A kiemelt első helyezett csapat meghívást kap a 2018-ben megrendezendő XV. Magyar Gyógynövény Konferenciára.

Jogi kitétel

A pályázók – illetve azok képviselői (szülő, pedagógus) – a pályamunka benyújtásával egyben ahhoz is hozzájárulnak, hogy a pályamunkát a szervezők módosíthassák, a jövőben konferencián, kiadványokban és közösségi felületeken szabadon felhasználhassák. Az alkotások a szervezők tulajdonát képezik, akik arra törekszenek, hogy azokat a lehető legtöbb helyen bemutassák, kiállítsák vagy megjelenítsék.

A pályamunka benyújtása automatikusan a jogi kitétel elfogadást és az alkotás mindennemű jogáról történő lemondást jelenti.

Részletek és aktualitások: gyogynovenylap.hu és www.facebook.com/MgytGyogynovenySzakosztaly

További információ: Dr. Tóth Barbara, pályázatszervező, evgyogynovenye@gmail.com

 

Örömteli és eredményes munkát kívánunk!

Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya

 

Tudományos segédmunkatárs
Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerésztudományi Kar,
Farmakognóziai Intézet

62 cikk

Az alábbi cikkeket olvasta már?

Top